Lauri a Maria Showban
Adri 2011.03.31. 19:16
Összefoglaló
Mikor betöltötte a 30-at vett néhány „férfi cipőt”, ami fehér volt, de nem használta még őket, a megfelelő napra vár, hogy viselhesse. Ő volt eddig az egyetlen, aki mindig „fellázadt” az elektronikus zenétől a The Rasmus körül. Lauri kitalálta, hogy az egyik TR videóhoz csinálhatnának valami macis klippet, de a többiek nem díjazták az ötletet.
Szerinte nincsen ránca, de nem is aggódik emiatt, úgy gondolja, hogy nagyjából olyan, mint egy „fáradt babaarc”. Megmutatták neki, hogy néz majd ki öregen amire azt mondta, hogy ez olyan mint a japán „sensei” (mester).
Ő most egy szupersztár és soha nem lesz hétköznapi ember, de nem is kívánja, hogy az legyen, és szerinte nem is olyan nehéz szupersztárnak lenni.
A Finn zenészek közül Ő az egyik, aki sokat keresett csak a zenével és elmondta, hogy okosan csinálta a dolgokat mindez ennek köszönhető. Megkérdezték től, hogy van-e személyi tanácsadója a pénzzel kapcsolatban, mire Ő csak visszakérdezett, hogy "az meg mi?".
Eddig soha nem értette azokat, akik festményeket gyűjtöttek meg ilyesmiket, de lassan már Ő is megfogja ezeket érteni….
Leszokott a dohányzásról már két éve „természetesen” csak a vicc kedvéért, és mostmár teljesen másképp állnak a dolgok, mint: partik, alkohol és egyéb dolgok, amikről leállt.
Video
|